Hinnnye, hát nem eltelt már megint egy hónap az utolsó bejegyzésem óta?
Hát akkor nézzük, mi is történt azóta...

A téli bundát már nagyjából levedlette, úgyhogy visszatért a vékony, pici kiscicának tűnő énjéhez. A fésülgetést nagyon megszerette, bár igazság szerint mi is... Rendszerint a konyhaasztalon és/vagy a hűtőn szokott várakozóállásba helyezkedni és minket szuggerálni - így jelzi, hogy most vele kell foglalkozni. Nem, nem ennél az asztalnál szoktunk enni, de amúgy is rendesen takarítom. A kefélgetés művelete alatt boldogan tekereg, sétafikál körbe-körbe, dörgölőzik és dagaszt, sőt: dorombol(!!!) is, annyira nagyon élvezi. (Mi még azt is pluszban, hogy célirányosan szedhetjük ki a szőrét, nem pedig a kanapéról, az ágyneműről és a ruhákról kell összeszedegetni...) Mostanában ilyenkor a legaranyosabb; az ébredés utáni kómás állapotán is bőven túltesz.

Ígértem régebben, hogy írok a cica barátjáról, ez akkor elmaradt sajnos...

Szóval még tavaly nyáron találtak egymásra egy környéken lakó kedves macsekkal. Annyira hasonlítanak egymásra, hogy a sötétben sikeresen össze is kevertem őket... Kiengedtük estére, de be akartam már hozni éjszakára, ezért kimentem érte a függőfolyosóra. Kicsit furcsa volt, hogy mintha másképp mozogna, nem olyan csámpásan - de hát azonnal szaladt messziről a hívásomra, ugyanolyan cirmos és vékony volt... Akkor lett végképp gyanús a dolog, amikor átemeltem a kerítésen, mert a szokásosnál másképp feküdt el a karomban. (Ugye, hogy egész más érzés egy idegen cicát tartani?) A hiba okát csak akkor fedeztem fel, amikor bevittem a lakásba, és megláttam világosban. Az egész testalkata, de még a pofácskája is teljesen ugyanolyan, mint a mi Pikkolónknak, éppen csak a vöröses árnyalat hiányzik a bundájából. :)

Azóta kapott egy csörgős nyakörvet, úgyhogy messziről halljuk, ha erre jár... És mivel a nevét nem tudjuk (még a nemét se), csak Csörgősnek szoktuk hívni.

Nos, ez a két kis dög világraszóló barátságot kötött. Nem tudjuk pontosan, hogy hol lakik, de időről időre látjuk itt a környéken... Sőt, a helyzet odáig fajult, hogy sokszor eljön a mi cicánkért, aztán addig üldögél az ablak alatt, míg ki nem engedjük hozzá a kedvenc játszópajtását. Hát nem édesek? Ilyenkor együtt szoktak futkosni a fák és bokrok között, bújócskáznak a parkoló autók alatt, illetve vadásznak a rigókra és kisebb madarakra.

Amúgy újfent bebizonyosodott, amit eddig is tudtunk: retteg a dobozoktól. Ahogy régen a kosárkájába sem mászott bele, úgy semmilyen dobozt nem tud elviselni, még a közvetlen közelükbe sem megy, ha egy mód van rá. Tegnap újra tettem egy próbát, és egy szép nagy üres cipősdobozt tettem a megszokott útvonalára. Megszagolgatta, megvizsgálta, aztán nagy ívben kikerülte. Amikor megpróbáltam beletenni, keserves kapálózásba kezdett. Hát milyen macska az ilyen?

Amúgy nem szeret belemászni semmibe, aludni is "nyílt terepen" szokott: a kanapé sarkában, az ágy közepén, a szennyeskosáron, az asztalon, a hűtő tetején, a szőnyegen kiterülve... Valószínűleg valami gyerekkori trauma állhat a háttérben, másra nem tudunk gondolni.

Ezen kívül nem sok minden történt, az életünk ugyanolyan mederben halad. Még mindig keveset dorombol, azt is csak ébredés után (vagy olykor fésülgetéskor); még mindig kerüli az érintést és a simogatást; még mindig a kanapé sarkában szeret leginkább aludni, hogy kitúrhasson engem onnan; illetve még mindig nem adtuk fel, hogy rendes cicát neveljünk belőle. De azért így is szeretjük.

Valószínűleg a lelke testet tévesztett valamilyen állattal, azért ilyen deviáns macskának.

De azért szép.