A ma reggel délelőtt kalandos volt bizony.

Pikkoló cicánk egész éjszakára kint felejtette magát a vad és veszélyes külvilágban. Pedig meg szokta érezni az időt, amikor a lefekvésünk előtt haza kell érkeznie, hogy ne maradjon kint a segge... De most lehet, hogy a hétvégét érezte, és úgy gondolta, úgyis beengedjük viszonylag korán.

Szóval reggel délelőtt ébredés után szokás szerint kiálltunk az ajtó elé ciccegni, hátha a közelben van és meghall minket. Pár perc után meg is láttuk a jellegzetesen mozgó kis alakot (ugyanis nem fut, csak ügetni tud, olyan csámpás), s ezzel nagy kő gördült le a szívünkről, hogy nem ragadta el az éjszaka folyamán egy kiscicákra szakosodott vérfarkas.

Örömünk addig tartott, amíg meg nem láttuk a szemből érkező kettő darab nem éppen apró kutyát. Hogy egészen pontos legyek, két jól megtermett bullmasztiff volt. Szerencsére a jámborabb fajtából valók és pórázon is voltak, a gazdijuk pedig időben reagált és visszahívta őket.

A mi dögünk viszont olyan kis bolond... Nem az neki az első, hogy kutyát látva elszalad, neeem. Meg kell állnia megbámulni őket, majd némi gondolkodás után megállapítani, hogy ezek bizony nagyok és veszélyesek lehetnek. Ezek után szőrfelborzolás és hátpúposítás, majd miután végre meggyőződött róla, hogy a kutyuskák nem jutnak hozzá közelebb, folytatta útját haza. Megköszöntük a gazdi jóságát, majd megetettük a kis hülyét - de nagyon röhögtünk, még hosszú percekig hatalmasra borzolt farokkal csámpázott a konyhában...

Ezen kívül fél napig aludt az ablakban nagyon édes és nagyon lehetetlen pózokban. Miután beborult és nem tudott tovább napfürdőzni, áttelepedett legújabb kedvenc helyére, a nagyobbik gazdi kiselejtezett forgószékébe.

Dorombolunk, eszünk, alszunk... Milyen jó is egy kiscicának...