Olyan kis cukorborsó tud lenni, ha akar, csak az kár, hogy nem akar túl sokat.

Néha úgy elbambulom a boltban a cicajátékokat, főleg a különféle színes labdácskákat és szőrös műegereket. Olyan szívesen összevásárolnék neki minden fittyfenét, szeretem ezeket mütyűröket...

De utána arra gondolok, mennyire jól elvan az alufólia- vagy papírgalacsinokkal. Már akkor lesben ül és vár, amikor észreveszi, hogy összegyűrök valamit; s mihelyt lendül a kezem, hogy eldobjam neki, vetődik rögtön utána. Hordozgatja a szájában, majd eldobja és pofozgatja, annyira édes. :) És akkor minek adjak ki sokszáz forintot egy műanyag vacakért, amit ugyanúgy megun, ugyanúgy belövi a kanapé alá és aztán ugyanúgy elfelejt?!

Ma is jól elvolt a kis papírkájával, amíg szét nem rágcsálta és el nem szórta a darabjait keresztül-kasul a lakásban. A tegnapi papírgumója is csúful végezte: az vizestáljában ázott reggelre szanaszét, jó kis ázottpapír-szaggal töltötte meg a konyhát. :) De ezek legalább könnyen pótolható játékok.

A plüssdelfin (ami igazából fóka) és a lila sálja az örök favorit, azokkal bármikor bármennyit, de ezek meg is maradnak neki még nagyon sokáig. Szőregeret viszont biztos nem fogok neki hozni, mert csak kitépkedi belőle a szálakat és fuldoklik nekem. Tegnap is olyan köhögőroham jött rá... Elkezdte tépni és enni a birkabőr szőnyeg bolyhait, a kis hülye. Ilyesmit nem szabad neki adni.