A konyhában levő csámpás és instabil, asztalnak látszó tárgyról van szó. Étkezésre sosem használjuk, csak pakolásra és macskasimogatásra. Ugyanis amikor ezen mászkál Őfelsége, meglepő érdeklődést tanúsít irányunkban, néha még dörgölőzésre és spontán dorombolásra is vetemedik. Simogatni is lehet, minimális harapásveszéllyel. Rejtélyes, mágikus tárgy. Ez a Varázsasztal.
Amúgy egy újabb bizonyítéka, hogy Pikkoló mennyire nem dorombol nekünk: a minap teljesen magától nekiállt pürrögni úgy, hogy nem is volt félkomás vagy álmos, és nem is az ebéd utáni megelégedettség hangjai szóltak belőle. Én pedig teljesen meglepődtem és aggódni kezdtem, hogy vajon mi baja lehet...
Vicces adalék: szüleimnél anyámék a szomszéd macskákat seprűvel kergették ki az udvarból (az övék kertes ház, Pikkoló lakásban lakik), mivel levadásztak az etetőnél néhány cinkét. Nos ezek közül az egyik messziről futva és nyivákolva jött hozzám simiért, dorombolt és dörgölőzött, mintha parancsba kapta volna. A másik pedig egyetlen mozdulattól úgy kezdett berregni, mint egy rossz mosógép.
A saját macskám pedig rám se bagózik.
Tengerimalacot akarok, az legalább nem szedi szét a lakást!!!
