Mostanában amúgy kifejezetten aranyoska. Reggelente majdnem mindig dorombol nekünk, de még anélkül is élvezi az ölelgetést és simogatást. Sokat csatangol esténként a cica barátaival (már három van neki legalább), de dolga végeztével nagyon szokott nekünk örülni. Meg persze a vacsorának is. Azt vettem észre, hogy újabban talán nem kerüli annyira az érintésünket, és bár magától nemigen bújik, mégis keresi a közelségünket. Most is éppen összekuporodva alszik mellettem, a lábam és a kanapé karfája közé szoroskodva... A fésülgetés pedig továbbra is extragiga szuperkirály dolog, azt még hisztivel is képes kierőszakolni. Olyankor dörgölőzik és dorombol is magától. :)

Cica barátból a Csörgősön kívül kettő további szokott megjelenni az ablak alatt, hogy Pikkolót vad és veszélyes kalandokra csábítsa odakint a vadonban: egy picike koromfekete kislány piros nyakörvvel, aki rettentő barátságos (odajött a hívásunkra, engedte magát felvenni és még zörgött is egy picit); illetve a másik egy nagy szürke cirmos, aki minket le sem bagózik, de a mi cicunkkal jól elvannak.

Persze egyedül is elfoglalja magát odakint a kis mocsok. A fű már akkora a háztömb mögött, hogy majd' elveszik benne, de azért lelkesen rohangál; kergeti a földön ugrándozó rigókat; lankadatlan törekvéssel próbálja becserkészni a földön mászkáló galambokat; kiguvadt szemekkel kerreg a fán trillázó madarakra; felszalad a fák törzsére és onnan kémlel körbe a magasból; olykor pedig infarktussal vegyes érdeklődéssel bámulja meg a gazdikat sétáltató kutyákokat.

Izgalmas az élet. :)