Olyan édes pici tündérbogyó. Amióta megkapja minden este a kinti nagyvilágban a csatangolásra a lehetőséget, azóta tényleg mintha kicserélték volna. Nehéz hozzászokni, annyira megszoktuk már az antiszoc énjét: most amikor hozzáérek megsimogatni, akkor nem harap meg azonnal, sőt... Sokszor belenyomja a fejét a tenyerembe és nyújtogatja a nyakát, hogy még hol simizzem. Ha alvásból ébresztem, akkor szinte kivétel nélkül dorombolva kel fel, követeli az ölbevételt, aztán pedig csak berreg és dagaszt...

(Ahogy így belegondolok, nagyon vicces, hogy ezeket ilyen hatalmas élményként írom, mert más macskatulajdonosoknak ez természetes... Nekünk viszont nem. Az elmúlt egy évben tényleg kínosan került minden testi kontaktust. Most meg átváltozott bújós és dorombolós kiscicává, mi pedig szanaszét olvadunk gyönyörűségünkben. Az elméletünk szerint ez volt a tesztidőszak: mivel kibírtuk ezt az évet, ezért úgy gondolta, hogy átmentünk a vizsgán és megtart minket. Fuckyeah!)

Amúgy az esti kalandozások a következőképpen szoktak kinézni: Pikkoló este fél9 - 9 óra magasságában kezd megzakkanni, minden létező ablakot és ajtót  ezerrel kapar, illetve hisztérikusan nyekereg, mint egy rossz bicikli. Ebből tudjuk, hogy lassan leszáll az este, beáll a sötétség. Szigorúan 9 óra után engedjük csak ki, mert addigra már nem nagyon bóklásznak erre kutyát sétáltató humanoidok, illetve a forgalom is elég gyér ahhoz, hogy pici szőrmókunk túlélje a kintlétet. Pikkoló 1-2 óra múlva magától visszatér, és a bejárati ajtót kapargatva kéri a bebocsátást. A nagyvilágban úgy el szokott fáradni, hogy ilyenkor első útja a tálkájához vezet, amire úgy veti rá magát, mintha hetente csak egyszer kapna enni. Ezután kicsi nyugi és alvás következik. Ha nagyobbik gazdi sokáig van fent (értsd hajnalig), akkor ez a jelenet még néhányszor lejátszódik; ha mindketten korán fekszünk, akkor picikénknek ennyivel kell beérnie.

Ezekkel az esti csatangolásokkal annyira ki szokta ütni magát, hogy olyan mélyen alussza át az egész napot, mint akit agyonvertek. Ma reggel például (a hétvégére való tekintettel) beengedtünk hozzánk aludni, és HAT ÓRÁN KERESZTÜL feküdt ugyanott... A takarómon, lent a lábamnál - kell ecsetelnem, hányszor rúgtam meg szegényt, és mennyire elzsibbadtam, mire felkeltem?

A kedvenc szundihelyei, ahol általában munkába indulva vagy onnan hazaérve rátalálok:

• A fotel, amiből mostanra már teljesen kitúrt.
• A kanapé sarka, amiből igyekszik teljesen kitúrni (ez akkor különösen csábító, amikor én is itt vagyok mellette).
• A nagyobbik gazdi leselejtezett forgószéke, ami most ruhafogas funkciót tölt be (a változatosság kedvéért most éppen ide fészkelte be magát).
• A szennyestartó teteje, a rajta levő törölközőkupacon (itt vicces az alvás, mert pont egy cicányi hely van rajta, nyújtózkodásra és fetrengésre nem igazán alkalmas... Valamelyik reggel le is esett majdnem, úgy kellett elkapnom. Nagyon nevettem, hogy milyen buta fejet vágott hozzá.)

Szép napsütétses időben az ablakban is el szokott szundizni. Nem is értem, hogy nem fő meg az agya ott, amikor alapból is olyan meleg a bundája alatt.

Szeretjük a kis dögöt.