Na most van pótolnivaló.

Lentebb említett kutyus a Lilike névre hallgat (...vagy nem hallgat, mindenesetre jobban tudatában van a nevének, mint Pikkoló a sajátjának.) Tündéri jószág, barátságos és lelkes, szívesen lecserélném rá a cicát... :)

A kezdeti tótágas helyrebillent, most már ő kergeti Pikkolót. Zabálnivalóak, csak hatalmas dübörgést hallok a függőfolyosóról, mancsok trappolását és körmök kopogását, majd ugyanezt vissza a másik irányba. Teljes folyószélességben futnak, majd közvetlenül az ajtó előtt a cica kifarol, lendületből fordulva fúj és pofozkodik, a kutyus megijed és visszahőköl. Kicsit kerülgetik egymást és kezdik újra az egészet. Néha lehet, hogy komolyabban veszi a kelleténél, mert hát mégiscsak ő a kisebb és a levadásznivaló macska, de a Lili lelkes és nagyon barátságos. Látszik rajta, hogy még játékból sem bántaná. Egy pillanatra sem veszti el az érdeklődését. De Pikkoló is kíváncsi ám. (Jobban mint ránk, vagy ámblokk az emberekre.) Ha a kutyus kicsit nem vele foglalkozik, akkor ő közelít hozzá, szinte kiprovokálja a kergetést. Meg is kapja mindig. :)

 Összeismerkednek lassan. A barátságtól ugyan még messze járnak, de jó játszópajtások most. Nagyon kíváncsian lesik egymást, alig pár pillanatra vesztik csak szem elől a másikat. A közeledési kísérleteknek egyelőre mindig kölcsönös ijedelem a vége. Kicsit megugranak ilyenkor, egyszerűen zabálnivalóak. :) Majdnem egyforma méretűek, alig valamivel nagyobb a kutyus. Gondolom nem tudják eldönteni, ki az erősebb, kell-e tartaniuk egymástól... És ugye még egyik sem bízik teljesen a másikban. Idővel majd, remélem... :)

 Minket viszont imád a kis Lili. Ha az utcán sétálnak a gazdijával, már messziről rohan üdvözölni. Ágaskodik és ugrabugrál, mint egy pici kecske, csak úgy jár a csöppnyi farka. Nagyon elviseli a törődést és a vakargatást, ő maga pedig egy igazi kirobbanó szeretetcsomag. A lakásba a lehető legnagyobb természetességgel jön utánunk - mondjuk a múltkor infarktust is kaptam, mert a cicával ott folytatták a kergetőzést, a kanapén keresztül fel a szekrényre... A kis mocskok.

Amikor lehuppanok a kanapéra, azonnal felmászik és az ölembe telepszik. 2 napnyi ismeretség után. A saját macskám meg nem bírja elviselni, ha hozzáérek. Simogatás után mindig megrázza magát. De leginkább kitér előle. Hmpf. (...) Valamelyik nap a kutyi olyan jól befészkelte magát hozzánk, hogy csak a gazdija többszöri szólongatására volt hajlandó előmászni. :)

 Na de ez macskablog. Nem kutyablog. Nem Liliblog. Szóval írok a cicáról.

Büdös kis gyárihibás hálátlan dög.

 De legalább szép.